Memoair-FMS Kft. Memoair-FMS Kft.

A tanúsítás menete

Energiatanúsítványt kizárólag erre jogosult szakember adhat ki, így az első lépés az, hogy keresünk egy ilyen mérnököt, mivel Magyarországon az energia tanúsítvány kiadására jogosult szakember mérnök. A Magyar Építész Kamara, a Magyar Mérnöki Kamara honlapján valamint az önkormányzatok tartják nyilván ezeknek a szakembereknek a listáját.

A felmérés több órába telik, hiszen igen bonyolult képlettel sok adatot felhasználva számolható ki az energia besorolás. Nem csupán a fűtő- és hűtőrendszereket vizsgálják meg, hanem a hőhidakat, a nyílászárókat és a falban futó elektromos vezetékek átmérőjét is.

Új építésű házak esetén, illetve több lakásos épület egy-egy lakásának megvizsgálásáért csupán két órát számíthatnak fel a vizsgálatért, ám családi házaknál több időt vehet igénybe a vizsgálat és ezzel nő a kiszabott díj is. Ezzel a tulajdonosok, eladni szándékozók meg is tettek mindent és hamarosan kézhez kapják az energia tanúsítványt.

A tanúsítvány elkészültétől tíz évig érvényes, feltéve hogy semmilyen adat nem változik.

© 2010-2016 Memoair-FMS Kft. Minden jog fenntartva.

Scarab Design Kreatív Stúdió